Memórias de Budapeste...

Queridos Amigos,

depois de umas semanas muito movimentadas só hoje consigo partilhar convosco as memórias, e também um dos artigos de imprensa, sobre o nosso último concerto em Budapeste, no passado dia 24 de Maio!

Nunca é demais repetir o quanto aquela cidade, e o País em si, me é especial, por várias razões, mas também por ter sido a primeiro País em que me estreei a cantar «fora de portas», em 1998, mantendo desde então um crescendo número de concertos e de experiências interculturais!

Desta vez, voltámos à fantástica sala do Teatrum do Millenáris Park (situado em Buda) com a maravilhosa formação musical composta por Pedro Amendoeira (Guitarra Portuguesa), Pedro Pinhal (Viola de Fado), Paulo Paz (Contrabaixo), Davide Zaccaria (Violoncelo) e Filipe Raposo (Piano e Acordeão)! Que estiveram simplesmente divinais, é sempre um grande prazer partilhar o palco com tantos talentos e sensibilidades, que me ajudam a crescer e a amadurecer... Muito obrigada!!

A emoção é muito difícil de descrever, por ter tido a imensa alegria de voltar a cantar para uma sala completamente cheia, com 900 pessoas, um público muito especial que reage e vibra de uma forma única aos inúmeros sentimentos que o Fado transmite, e que denota uma elevadíssima cultura musical!

Gostaria de salientar um dos momentos da noite em que fizemos a estreia de uma nova música: o primeiro fado composto por um dos maiores cantautores húngaros, Presser Gábor! Este "presente" que tive a enorme honra de receber, tem por título «Meu amor, meu diospiro», poema de autoria de Pedro Assis Coimbra, poeta que vive há muitos anos na Hungria!

Assim se cruzam culturas e se fazem experiências que muito nos enriquecem!! Muito Obrigada aos queridos autores!

No encore, em forma de gratidão e amizade cantei uma vez mais a canção húngara «Áz Unnep», (a mesma que em 2007 tinha cantado com o Zorán, no concerto para mais de 14000 pessoas na Sportarena de Budapeste, que foi editado em CD e DVD!)

Até breve e muito obrigada a todos pela vossa presença!!

Aqui vos deixo um dos artigos sobre o concerto, publicado no Magyar Hírlap, jornal diário da Hungria:

(Tradução disponível do título, introdução e frase final do artigo:

"Da alma e com tristeza"

"A Fadista Joana Amendoeira uma das certeza e das melhores vozes do fado, no domingo à noite, provou que até a nós húngaros, nos consegue tocar e fazer viver"

"A Joana Amendoeira tem contribuido bastante, para que o um pouco tristonho-amoroso estilo do fado, esteja de novo na moda, tenha vida, nao só nos pequenos restaurantes, nas casas de fado, mas também em grandes salas de concerto".

Joana Amendoeira a fiatal fadoénekesnők között az egyik legnagyobb sztár (Fotó: Béli Balázs)

Lélekből szomorúan
Koncert. A hajlításokkal teli portugál dallamok könnyen elevenedtek meg
Joana Amendoeira a fadoénekesek egyik legnagyobb tehetsége, s vasárnapi koncertjén megmutatta, hogy az olykor túl patetikusnak tűnő portugál műfaj dallamainak megélésére mi, magyarok is képesek vagyunk.

Fado: a portugálok jellegzetes népi éneke elvágyódásról, szenvedélyről, fájdalomról, szépségről, be nem teljesült szerelemről. Nehéz fajsúlyú és támadható műfaj, amelynek elsősorban közhelyeit, sablonná merevedett képeit, teátrális jellegét kritizálják. Tény, hogy szükség van némi időre, amíg belekapaszkodunk a több mint százéves műfaj szívfacsaró saudade-jába, ami egyszerre jelenthet boldogságot, fájdalmat, nosztalgiát. Egy-két dal után azonban csak bámulunk magunk elé, mert, még ha a tristezán (szomorúság), az amoron (szerelem) és Lisboán kívül mást nem is nagyon értünk a szövegekből, pontosan tudjuk, miről szólnak a dalok. Minthogy a fado a latin "fatum", azaz "sors" szóval van kapcsolatban, elképzelhetetlen, hogy e dallamok a meg nem értés szintjén maradjanak. Hiszen sors nélküli ember nincsen – a dalokban ugyanúgy benne van az én életem, és benne volt azé is, aki Joana éneke hallatán folyamatosan a könnyeit itatta. A tanulás persze nem ment könnyen. Egyik pillanatról a másikra csöppentünk bele a szenvedélyes portugál világba, amiről az énekek között Joana is mesélt – a műfaj több ágáról szólt, s arról, mit is jelent a fado Portugáliában. Gombnyomásra azonban nem történhet csoda, nem éreztük, amit ő. Aztán hazája egy jeles ünnepéről beszélt, amikor mindenki kimegy az utcára, nem törődik semmivel, pörög-forog és énekel. Ekkor értettük meg, milyen végleteket képes megmutatni a fado, s hogy mit jelent az énekesnő arcán feszülő fájdalmas mosoly. A sikeres közvetítéshez persze az is kell, hogy egy olyan előadó álljon a színpadon, mint Joana, aki a végtelenül bonyolult, hajlításokkal teli portugál dallamok "ábráit" könnyedén rajzolja elénk, s fiatal kora ellenére képes népe történelmét levetíteni. Az énekesnő elmondta, Magyarország a második otthona, tizenegy évvel ezelőtt, karrierje kezdetén ugyanis Kecskeméten, majd Budapesten lépett fel, s azóta is gyakori vendég nálunk. Két évvel ezelőtt Zoránnal lépett színpadra a sportarénában Az ünnep című dallal, amit a ráadásban most is elénekelt, csakúgy, mint Presser Gábor magyar fadóját. Az öttagú – zongorán, harmonikán, csellón, portugál és akusztikus gitáron kísérő – zenekara Joana minden rezdülését figyelte, s a művésznő alapvetően klasszikus stílusát e lendületes, máskor hömpölygő hangszeres segítség tette teljessé. A másfél órás koncertet vastaps díjazta, bár sajnos éppen akkor lett vége, amikor igazán ráéreztünk a fado ízére. Joana Amendoeira jócskán hozzájárult ahhoz, hogy a szomorkás-szerelmes műfaj újra divatba jött, s már nemcsak a kis éttermekben, a casas de fadókban, hanem nagy koncerttermekben is képes életre kelni.
Ménes Márta